Látványos küzdelem szemtanúi voltak, akik szeptember 12-én délután az Eötvös iskola előtt sétáltak el. Az összecsapások persze nem voltak komolyak, a Contact K.T.H.E. három fiatal sportolója tartott szabadtéri bemutatót az érdeklődőknek. Céljuk, hogy minél többen kedvet kapjanak sportágukhoz, a kick-boxhoz.

Szabadtéri bemutatókkal próbálta felhívni a küzdősportok, vagy csak szimplán a mozgás iránt érdeklődők figyelmét a Contact K.T.H.E. sportegyesület. Az orosházi csapat három kick-boxolója szeptember 12-én, az Eötvös József Katolikus Általános Iskola előtt tartott szabadtéri előadást, amelyben bemutatták sportáguk szépségeit és egyben nehézségeit is.

Fotó: Rosta Tibor

– Kell a vérfrissítés az egyesületünkbe, jelenlegi legfőbb célunk, hogy új tagokat toborozzunk most szeptemberben elindult képzésünkre. Úgy gondolom sokkal életszerűbb, jobban meghozhatja az érdeklődők kedvét, ha a sportágat testközelből is láthatják, és nem mondjuk a televízión keresztül – nyilatkozta Puravecz Péter, az egyesület vezetőedzője és versenyzője.

A Contact K.T.H.E. sportegyesületnek jelenleg több szakosztálya is működik, Tótkomlóson, Mindszenten és természetesen Orosházán. Jelenleg összevont csoportokkal dolgoznak, 4 és féltől 55 éves korig találni köztük vállalkozó kedvű sportolókat.

– Ezeket a csoportokat nemrég összevontuk, szerintem ez egy jó lehetőség, hogy a fiatalabbak tanulhassanak az idősebbektől, de egyfajta húzóerőt is képviseljenek velük szemben. Jelenleg 55 tagunk van, akik versenyeznek vagy edzésre járnak, de úgy gondolom, még mindig nem vagyunk elég ismertek. Ezen szeretnénk változtatni, többek közt a mostani bemutatókkal – tette hozzá Puravecz Péter.

A bemutatón részt vett Friedl Flórián is, aki magabiztosan készülhet az őszi versenyszezonra, idén a budapesti WAKO Világkupán már felállhatott a dobogó második fokára.

Fotó: Rosta Tibor

– Nekem a kick-box alapvetően egy életformává vált az elmúlt években, próbálom minél magasabb szinten űzni és persze ismertetni is. Szeretnénk bővíteni Orosházán ennek a harcművészetnek a látókörét, hogy ha valaki sportágat választana a gyermekének, akkor a kick-box is az elsődleges opciók közt szerepeljen – mondta a fiatal sportoló.

Hozzátette, sportágukat egyáltalán nem úgy kell elképzelni, hogy két ember ész nélkül üti egymást. Mint mondta, a kick-box erőssé tesz és kitartásra nevel, kikapcsolódásnak is jó, de akár nemzetközi versenyzőktől is tudnak tanulni, akik ezt választják.

Az egyesület szabadtéri bemutatói nem értek véget az Eötvös iskolánál, a Contact K.T.H.E. versenyzői a főtéren, a körtefa melletti füves részen, valamint a Rákóczi és a Huba utca sarkán, az új pizzéria mellett is bemutatóval népszerűsítették szeretett sportágukat.

Forrás:Oroscafé

Megosztás