Egyesületünk működése az idei évben jubilált, 20 éve vagyunk jelen a megyei és hazai WAKO kick-box világában. Kezdetben kizárólag tatamis, küzdelmi szabályrendszerekben dolgoztunk, már már nem idegen edzéseinken a ringes technikai bázisok, illetve tradicionális és modern formagyakorlatok. Önvédelmi oktatásunk folyamatosan fejlődik, az eddig is alkalmazott önvédelmi technikák mellett ismerkedünk a katonai közelharc szabályaival. Edzéseinket látogatják a fiatal utánpótlás generációk, a civil egyenruhások, ahogyan a veteránok is védőfelszerelést húznak még. Eredményeink túlmutatnak a nemzetközi érmeken, a világversenyeken elért dobogós helyezéseken. Az edzőterembe betévedő kíváncsi tekintetek piros arcú, mosolygó embereket látnak, az olykor zárt ajtók mögül kiszivárgó harci kiálltások hallatán pedig megrökönyödve abnormálisnak titulálnak. Ami bizonyos, ha belépsz az ajtón, egy másik világban találod magad. Edzőtársaid segítségével szembesülhetsz melyek a fizikális és mentális korlátok, edzés után pedig az ellenfelekből lesznek a barátok.
Hmvhely, 2024.11.22. pp