Tekintve, hogy a kick – box a küzdősportok családjába tartozik, az edzéseken uralkodó hangulat magától adódik. Kesztyűdurrogás, izzadság, fülledt levegő… a feladatok átbeszélése a hétköznapi kommunikáció szabályai szerint. Nem szabad elfeledni azonban, hogy a többi küzdősporttal ellentétben a kick – boxban vannak övfokozatok, övvizsga rendszer. Ezért is van az, hogy a kick – boxot nem a küzdősportok és nem a tradicionális harcművészetek közé sorolom. Valahol félúton helyezkedik el, amit ma úgy neveznek, modern harcművészetek. Ezek alapján érthető, hogy a mi edzőtermünkben a hétköznapi viselkedés szabályai kívül maradnak.

Néhány alapvető követelmény annak, aki betér hozzánk:

Érkezéskor a dojo bejáratánál levesszük a lábbelit, amennyiben nézők vagyunk, akkor is. Sok esetben az adott edzőterem koszosabb, mint a lábbeli, de ez a tiszteletről szól, amit csak akkor ért az ember, ha néhány évet már lehúzott egy ilyen helyen mezítláb.
A dojoba lépéskor meghajlunk, osu japán tiszteletadást hallatva, a terem elhagyásakor szintén így cselekszünk.
Az edzést megelőző percekben nincs rohangálás, hangoskodás, rongálás.
Az edzésre a megfelelő időben (hamarabb), a megfelelő ruházatban kell érkezni (nem az edzőteremben kell öltözködni).
Az edzést megnyitó és záró sorakozáshoz, meditációhoz nem kullogva érkezik a tanítvány, de nem is rohanva.
Az edzés során a Mestertől kapott feladatot meghajlással, vagy osu tiszteletadással nyugtázzuk. Az edzőtárs felé a feladat előtt, után meg kell hajolni.
Amennyiben a tanítvány elkésik az edzésről, helytelen viselkedésnek számít, ha az ajtóban történt meghajlást követően besunnyog a feladatot végzők közé. Seizában, háttal a dojonak, az ajtóban várja a Mester feloldozását, esetleges büntető feladatát.
Megélt erkölcsi történetek

Meg kell említeni két nagyon komoly dolgot, melyek a modern harcművészetek hozományai. A csík és övfokozat vadász tanítványokat és a modern szülőket, akik értékrendje eltér a dojoban elvártaktól.

Megközelítőleg 80 évvel ezelőtt a harcművészetekben az öveknek csak két színe volt, fehér és fekete. Mégis a fehér övesek tudták, hogy egymás között is meg kell, hogy adják a tiszteletet a tapasztaltabbnak, idősebbnek. A színes övek elterjedésével persze ez azonnal szembetűnik, ha belépünk egy edzőterembe. Sajnos egyes tanítványok csak a könnyen, gyorsan megszerzett magas övfokozatra vágynak, nem látva a mögöttes tartalmat. Azonban a szép színes öv nem pótolja a do erkölcseit, a helyes magatartást, de legfőképp a tudást. Ezért fordulhat elő, hogy a fehér öves legyőzi a piros övest, hogy a kék öv világbajnoki elsőbbséget is jelenthet.

Nagyon nehéz egy fiatal sportolóban, tanítványban a megfelelő értékrendet kialakítani, ha otthon, a szülők egy teljesen eltérő értékrendet állítanak. Ami nem feltétlenül rossz neveltetést jelent, csak olyan hiányosságokat, melyek nem léte gyerekkorban nem annyira, felnőtteknél komoly hátrányt jelenthet: tisztelet, becsület, kitartás, tűrőképesség, helyzetfelismerés. Sajnos a következőket nem láttam, megéltem:

A fiatal sportoló beállt az övvizsgára jelentkezők sorába, melegítőben, hamburgert majszolva. Apuka beszélt helyette, szegény gyerek nagyon éhes és elkéstek, dugdosta a WAKO könyvet, lobogtatva az orvosi igazolást… nem igazán értették, mikor a fiatalurat kiállították a sorból. Persze apuka azonnal ócsárolni kezdte a Mestert.

Egy másik történet, miszerint egy fiatal sportoló hirtelen megnyúlt, megnőtt, fájlalta kicsit itt is, ott is. Anyuka azonnal „noszogatni” kezdte kisfiát, ne is menjen edzésre, pihenjen egy kicsit. Később, mikor a sportoló születésnapja eljött, a rá következő két hétben meg sem jelent az edzéseken… videó játékot kapott ajándékba.

Összefoglalva, nagyon úgy néz ki, nem csak a tanítványokkal kell megküzdeni a dojoban, hanem az edzőtermen kívül a szülőkkel is… Mi a helyes értékrend a mai kifordult világban? Talán nem is lehet definiálni. Egy dojoban egy ember még lehet különc és csodabogár erkölcsei miatt, de 20 összetartó harcművész már közösség.

Hódmezővásárhely, 2016. 07. 20. Puravecz Péter