Mint azt többen tudjátok, Szegeden kezdtem a küzdősport „pályafutásomat” immáron lassan 7 éve. Megjártam pár egyesületet, klubot (hogy miért nem hívom csapatnak, azt bővebben kifejtem a későbbiekben) az árnyéksortól a komolyabb thai – box klubig. Volt, hogy fél vagy 1 évet is, de volt, hogy csak heteket töltöttem egy helyen, mert kerestem valamit, amit sehol nem találtam és soha nem tudtam megmondani, mi az, amit keresek.

A főiskolai éveknek gyorsan vége lett és hazaköltöztem, mivel munkát kerestem. Persze ez alatt a 3 év alatt, amit Szegeden töltöttem, teljesen megfertőzött a kesztyűk szaga (vagy a vér íze?). Itthon sem hagyhattam abba, először egyedül kezdtem zsákolni. Összeismerkedtem egy rossz életű kidobó sráccal (természetesen ez az erejéből és a technikai tudásából semmit sem vesz el), akivel lejártunk és toboroztuk a helyi fiatalokat, hogy ne csak a kocsmában legyenek erősek. Egy-két hétig ment is ez, jöttek szép számmal. Miután mindenki végig lett rugdosva, egy két orr vérzett és a szemek kékülni kezdtek, jobbnak látták a kocsmai verekedéseket, mert ott mégis csak egyszerűbb, ugyebár… lemorzsolódtak.

Egyedül maradtam az akkori edzőmmel, aki hát a fentiekből ítélve nem volt egyszerű ember. Puszta kézzel kellett zsákolni a kamionponyvából varrt zsákon, és pont azt a részt kellett célozni, ahol össze volt varrva… persze ennek meg is lett az eredménye, szétszakadt a bőr a bütykökön. Edzés közben az arcomba ordított rendszeresen, hogy csináld rendesen, olyan vagy, mint egy lány (megalázott). Talán az átlagember levenné ebben a pillanatban a kesztyűt és hazakullogna sírva, hogy ő ezt nem csinálja tovább, de az nem Én voltam. Kitartottam a végsőkig, azonban Mentorom egyik napról a másikra eltűnt… Azóta sem tudom, mi történt vele, azonban köszönettel tartozom neki, mert megmutatta, hogy hol is van a szívem, ami a küzdősportokhoz kell és elengedhetetlen.

Ezután elkezdtem dolgozni Székkutason, megismerkedtem a helyi rendőrrel, jelenlegi edzőtársunkkal. Látta, hogy többször lent vagyok zsákolni, ekkor megkérdezte, hogy nincs-e kedvem elmenni vele Orosházára, Ő oda jár és milyen jó ott a bunyó. Nekem sem kellett több, egyeztettünk időpontot és lementem. Furcsán néztek rám, mindenki hosszú kick – boxos nadrágban volt, én pedig a kinyúlt, térdig érő thai – boxos nadrágomban „feszítettem” (ki ez az ufó?). Emlékszem, beléptem az ajtón, Edzőtársam letérdelt az ajtóban (mivel késve érkeztünk), én pedig nem értettem mit is csinál. Súgva mondta oda, hogy térdeljek le mellé. Egy szúrós szemű, kopasz Mester jött felénk, aki a hozzá illő kimértséggel letérdelt elénk, Edzőtársam meghajolt előtte. Nem tudtam, hogy mit kell tennem, ezért követtem a mozdulatait. Furcsa, de jó érzés töltött el.

Vége lett az edzésnek. Azon kaptam magam, hogy már megint a kocsiban ülök, és megyek az edzőterem felé. Teltek, múltak a hetek, megismerkedtem a jelenlegi csapattársakkal és egyre jobban láttam magam előtt, hogy ez az, amit kerestem, a CSAPATOT. Hogy miért mondom azt, hogy CSAPAT (csupa nagy betűkkel)?

Az értékrendem szerint a CSAPAT az, ahol összetartozás és egység, ahol nevetés és jókedv van, ahol együtt izzad mindenki, ahol együtt örülnek a sikereknek, ahol együtt biztatják a másikat akár edzésen, akár a pást szélén, ahol egymástól kérnek zsebkendőt, hogy a vérző orrukat betömködjék, ha kell, akkor együtt sírnak. Egy csapatban a társak tűzbe mennek a másikért. Ezen értékek, amiket meg kell becsülni. Olyan értékek, ami a pohárnyi közül talán csak egy – egy cseppben található meg. Ezt jól becsüld meg, mert hosszú utat kell majd megtenned, ha újra csak hasonlót is akarsz találni. Talán még nem tetted… nyisd ki a szemed és nézz körbe. Kik azok, akikkel mindig kezet fogsz az edzés elején és végén? Kik azok, akik ellen odaállsz a védőfelszerelésedben, hogy a legnagyobb tisztelet mellett megküzdjetek egymással? Kik azok, akikkel együtt az izzadságban tocsogva nyomod a századik fekvőtámaszt? Ők a barátaid!

Mit jelent neked, hogy meghajolhatsz a Mestered előtt, hogy meghajolhatsz a terem szelleme előtt? Észrevétlenül, de itt megtanulod a tiszteletet, a becsületet, az alázatot, amit az iskolában sohasem fogsz. Az életedben, ha ezt a három erényt elsajátítod, gazdaggá leszel. Egy harcos acélos szívvel, akinek bajtársai vannak, ugyanolyan erényekkel, amikkel Te is rendelkezel. Ezzel a vértezettel kimész az utcára, egy különc, azonban különleges ember leszel, hiszen a mai emberből ezek az értétek kiveszőben, kihalóban vannak.

Ha egy csapatba tartozol, többet ér bármilyen csillogó éremnél, vagy világbajnoki címnél. Bizton állítom, hogy számtalan jó képességű bajnok cserélne veled, hogy egy ilyen csapatba, közösségbe tartozzon, mint Te. Becsüld meg ezt és jusson eszedbe mindig, amikor elveszted a motivációdat, mert nem jönnek az eredmények, vagy ha csapatot akarsz váltani a nagyobb siker reményében. Én megismertem ezeket az erényeket, most már tudom mit kerestem, sokáig mit nem találtam…

Orosháza, 2016. 09. 20.

Daraki Zoltán